Majdnem egy év telt el azóta, hogy megpróbáltam Cessillyt visszahozni a halálból. Azóta nem történt más, csak az a rengeteg balszerencse. Igyekeztem megtudni, hogy mi is történt velem, de nem volt segítségem. Azóta is a könyvtárat bújtam, amikor volt egy kis időm. De a történtek után, megkértem a legjobb barátomat, hogy segítsen nekem. Bár nem avattam be a részletekbe, mégis készségesen vállalta a feladatot.

– Marcus – szólítottam meg a férfit kissé álmodozva.

– Igen? – háttal állt nekem, egy könyvespolccal szemben.

– Elmondhatok neked valami bizalmasat?

Erre a kérdésre Marcus megfordult és aggódva nézett a szemembe. Magas, fekete bőrű férfi. A haját egészen rövidre nyíratta, a szemei pedig zölden világítottak.

– Mivel hivatalosan is a bizalmasod vagyok, úgy vélem... igen – válaszolt kissé gúnyosan.

– Azt hiszem láttam Sziszit...

A fiatal férfi kiejtette a kezében lévő könyvet.

– Kétszer is – fejeztem be a mondandóm.

Sokáig nem gondoltam arra, hogy mi történt Cassilly temetése után, de újra eszembe jutott, lévén, hogy nem rég megjelent előttem.

– Ezt fejtsd ki bővebben – zavarában lehajolt és felvette a könyvet. Bele nézett újra, majd becsukta és a mellettem álló asztalra dobta.

A könyv hangosan csattant a falapon és beterítette porral az arcomat.

– Először három napja – köhögve és bizonytalanul folytattam. Nem tudtam mennyit mondhatok el, a nélkül, hogy Marcus hülyének nézzen. – Ültem az asztalnál és olvastam. Csak annyit hallottam, hogy valaki megszólalt mögöttem, majd mikor hátra néztem ő volt. Akkor hamar eltűnt. Kezdtem megfeledkezni róla. Annak tudtam be, hogy mostanában elég kimerült vagyok. Aztán tegnap ismét megtörtént. Már kicsit tovább volt itt. Beszéltünk is pár mondatot. Majd meglátott valamit, amit én nem, végül megint eltűnt.

Marcust annyira lesokkolták a hallottak, hogy meg sem bírt szólalni. Az asztalnál ültem, hanyagul a szék támlájának dőlve. Feszülten figyeltem, hogy a barátom mit reagál.

– Biztos vagy benne, hogy nem álmodtad?

– Biztos. Ott állt előttem. Farmer nadrágban és bőrdzsekiben.

Az asztal felé nyúltam, a könyv után. A kezembe vettem és kinyitottam. Amíg lapozgattam, Marcus leült velem szembe és elkezdett faggatni.

– Miről beszélgettetek?

– Hát... – nem néztem a barátomra, csak a könyvet bámultam. Nem találtam azt, amit kerestem. – Erről-arról. Ez a könyv sem az – tettem le végül elégedetlenül.

Marcus dühösen felállt a székről.

– Erről-arról? Hogyan segíthetnék bármiben is, ha nem vagy velem őszinte? Hogyan találjak meg neked egy könyvet, ha nem mondod el, hogy mit keresel?

– Jusson eszedbe kivel beszélsz! – pattantam fel hirtelen a székből.

Nem volt stílusom a fenyegetődzés. Nem akartam tiszteletet parancsolni, de abban a helyzetben nem tudtam máshogy védekezni.

– Első sorban a legjobb barátommal. És ha valami szarba kerültél, akkor az én feladatom téged kirángatni belőle. De ha nem mondod el mi van, akkor nem tudok segíteni – Marcust nem rémítette meg a felsőbbrendűségi duma. Inkább sértettséget színlelt és kiviharzott a teremből.

Ismét egyedül maradtam. Akkoriban rettegtem az egyedülléttől. Túl sok furcsaság vett körül és tudtam nagyon jól, hogy mindnek én voltam az előidézője. A könyvtár csendje körül vett. Elkezdett borsódzni a hátam. Hamar elegem lett az érzésből, úgyhogy gyorsan a tanácsadóm után rohantam.

– Várj!

A palota könyvtára a másik szárnyban volt. Folyosó nem vezetett a lakosztályok részéhez. Ki kellett mennem a hatalmas és varázslatos, lugassal fedett teraszra. Gyönyörű rózsák borították az ódon fa keretet. Marcus a korlát mellett állt és az épület mögött elterülő erdőt figyelte. Az, hogy egy fenyőerdő november magasságában is zöld természetes, de a fenyves sokkal távolabb volt tőlük. A palotát tölgyfaerdő vette körül. Annak ellenére, hogy késő ősz volt, mégis életet sugárzott magából.

– Már az is lehetetlen, hogy ilyenkor virágozzanak a rózsák, de nézz körül, minden zöld. Nincs egyetlen egy sárga vagy barna levél, sehol – mondta a férfi, miután mellé álltam.

– Ne haragudj, hogy nem bízok meg benned. De, ami mostanában történik velem, akkora képtelenség, hogy gyakorlatilag még a saját szememnek sem hiszek. Ha elmondanám, te sem hinnél nekem.

– Tégy próbára! – nézett rám a srác. – Azóta viselkedsz furcsán, hogy megismerted a testvéred. Azt hiszem eléggé toleráns voltam veled eddig is.

Vettem egy nagy levegőt. Fogalmam sem volt, hogyan kezdjek bele.

– Emlékszel, mikor Sziszi meghalt, azt mondtam, hogy őt és a tanácsadóját a szakadár csoport ölte meg.

– Igen, emlékszem – bólintott lassan.

– Nem ez az igazság – megtorpantam a folytatással. Nem bírtam elképzelni azt a verziót, ami egy laikus számára elfogadható.

– Hallgatlak – türelmetlenkedett.

– Egy felsőbbrendű lény ölte meg őket – hajtottam le a fejem.

– Egy felsőbbrendű lény? – mind két szemöldökét felhúzta. Láthatóan kezdte kényelmetlenül érezni magát a témától.

– Egy kelta isten tette. Én pedig azóta is próbálom visszahozni őt.

– Jó, ha nem akarod elmondani, akkor inkább hagyjuk – fordult el tőlem sértetten.

– Kérlek Marcus, szükségem van a segítségedre. Igazad van, egyedül nem megy.

– Tegyük fel, hogy hiszek neked – nézett vissza rám. – Szerinted ez az okos döntés? Belegondoltál milyen következményei lehetnek egy ilyen horderejű dolognak? Visszahozni valakit a halálból!? – az utolsó mondatod sokkal erőteljesebben, és felháborodottan mondta.

– Akkor még is mit tegyek?

– Éld az életed! Egy egész ország számít rád. A csődbe fogsz vinni mindenkit, ha összeomolsz. Tudom, hogy nehéz. Egyszerre vesztetted el a testvéred és a nevelőanyád, de ideje tovább lépned. Ebben tudok segíteni. A hülyeségeket meg hagyd!

Marcus elhagyta a teraszt. Bement azon az ajtón, ami a lakosztályokhoz, a konyhához, az étkezőhöz és a tárgyalóhoz vezetett.

Én végül átköltöztem a nagybátyám szobájába, Marcus pedig megkapta Sziszi régi szobáját.

Becsukta maga után az ajtót és kiment az erkélyre. Nem hagytam annyiban. Dühített az, amit a tanácsadóm mondott, és az is, hogy nem hitt nekem. Haragudtam magamra, hogy beadtam a derekam és kitálaltam a barátomnak. Utána rohantam. Berontottam a szobába és követtem.

– Nem fejeztem be – indulatosan megragadtam a vállát, és ami akkor történt mind a kettőnket megijesztett.

Újra átéltem azt a pillanatot, ami Cessilly és Will számára végzetes volt. Ezúttal homályosnak és távolinak hatott. Kívülről néztem a történéseket, Marcus pedig mellettem állt. Ő is látta azt, amit én. Látta, ahogy Margaret lelövi Sziszit és a tanácsadóját. Azt is, ahogy ember feletti erővel szabadulok ki béklyómból, és anélkül lököm a falhoz, hogy hozzá érnék. Nem szándékosan rontottam rá a barátomra. Az indulataim vezéreltek. Az érzelmeim idézték elő a múltbéli képeket, látomás formájában. Mikor végre sikerült elengednem, mind a ketten izzadtan estünk össze. Az erőmnek köszönhetően azonnal összeszedtem magam, de Marcus eszméletét vesztette. Mivel magasabb voltam nála könnyen a karjaimba vettem és bevittem az ágyra. Bűntudatom volt, hogy fájdalmat okoztam neki. Leültem mellé, és megvártam míg felébred.

– Mi történt? – csak percek kellettek, és kótyagosan ébredt.

– Ne haragudj! Nem akartam, hogy ez történjen. Csak dühös voltam rád, és magamra is. Azóta nem használtam az erőm, mióta... – itt vártam egy kicsit. –...Szisziék meghaltak – hazudtam.

– Az erőd? – kérdezett vissza, kicsit még kábán.

– Nem hagytad, hogy végig mondjam. Nem hittél nekem.

– Persze, hogy nem hittem. Őrültség, amit mondtál. Most sem vagyok tisztában azzal, hogy mi folyik itt és, hogy mi történt most.

– Nem vagyok ember, ahogy Sziszi sem volt, és a nevelő anyám sem. Ha hagyod, hogy elmondjam, minden értelmet nyer. Utána eldöntheted, hogy hiszel-e nekem.

A tanácsadóm fejében még mindig azok a képek kavarogtak, amiket pár perccel azelőtt látott. Hányingere volt, de kénytelen volt leküzdeni, mert úgy érezte, nem tudna felállni.

– Mond!

– Én is csak az után tudtam meg, hogy Cessilly lemondott a trónról és elköltözött. Pár héttel később Margaret elmondta, hogy a szüleim nem balesetben haltak meg. Azt is elmondta, hogy ki ölte meg és hol találom. Kiderült, hogy a testvérem tanácsadója volt, ezért miután letartóztatták elmentem Sziszihez elmondtam neki és hazajött. Ő azt állította, hogy Margaret hazudik és Will, a tanácsadója ártatlan. Hittem neki. Ki akartuk hozni a börtönből, de akkor ránk támadott, és elrabolt engem. Sziszi és Will utánunk jött. Margaret ölte meg őket. Cessilly a halála előtt elmondta, hogy a nagyanyánk isten volt, ahogy Margaret is... – ekkor elakadt a szavam. Támadt egy nagyon bizarr megérzésem, miszerint magától Scotától származtunk. Logikus gondolat, talán Margaret nem véletlenül fogadott örökbe. Ez dühített, de le kellett győznöm a hirtelen jött ingert.

– Mi az? Mi a baj? – kérdezte Marcus, mikor látta, hogy megdermedtem.

– Semmi – válaszoltam teljesen zavarodottan.

– Na jó, szerintem te beverted a fejed – Marcus megpróbált felkelni az ágyból. Úgy érezte már kicsit jobban van.

– Hiszen te is láttad.

– Én nem tudom, hogy mit láttam.

– Mit tegyek, hogy higgy nekem? – kérdeztem könyörgő tekintettel.

– Menj ki kérlek. Egyedül szeretnék maradni. Meg ijesztesz – a szemebe sem bírt nézni. Úgy mondta ki ezeket a szavakat.

Nem volt más választásom. Hiába voltam én a király, amit csináltam az már zaklatásnak minősült. A palota hihetetlenül üres volt. Alig tartózkodott ott pár alkalmazott. Egy sofőr, takarítók, testőrök. A két lakosztály egyazon folyosón helyezkedett el. Amíg átsétáltam a saját szobámba, nem találkoztam senkivel. Az ajtót kulcsra zártam, leültem az asztalhoz, kinyitottam a fiókot és kivettem azt a bizonyos könyvet. Elkezdtem lapozgatni. Egyetlen egy szó sem volt benne angol. A könyvtárban olyan könyvet kerestem már hosszú ideje, aminek a segítségével lefordíthatom. Órákat töltöttem el azzal, hogy céltalanul lapozgattam és forgattam a vélhetően több ezeréves tárgyat. Végül elaludtam. Mikor felébredtem már korom fekete volt az ég és valaki hangosan dörömbölt az zárt ajtón. Félálmomban csak legyintettem egyet és kiszóltam.

– Gyere!

A zár kattant egyet, az ajtó pedig magától kinyílt. A barátom állt a lakosztály előtt. Óvatosan lépett be egy könyvvel a kezében.

– Miért van itt ilyen sötét?

– Elaludtam – a válaszomat az kísérte, hogy magától felkapcsolódott a villany.

– Na jó, ez para – jegyezte meg Marcus rettegve.

Valami felébreszthette bennem a szunnyadó mágiát, amit annak idején mélyen elnyomtam. Éreztem, hogy valami feszít, és ha nem zabolázom meg, robbanni fog.

– Mit szeretnél? – kérdeztem mogorván.

– Most, hogy már nagyjából tudom miről van szó. Találtam valamit, ami talán a hasznodra lesz.

Úgy tűnt Marcus megbékélt azzal, amit mondtam neki. Nem vett róla különösebben tudomást, de segíteni akart. Beljebb lépett és letette az asztalra.

“Az istenek ébredése” A borítón csak ennyi állt. A könyvet öreg barna bőrbe kötötték. Kívülről nem lehetett tudni semmit a könyv tartalmáról. Kinyitottam és mohón lapozni kezdtem. Két nyelven íródott. Középkori angol és kelta rúna jelek voltak benne. Tele volt ábrával. A képek színesek voltak és hihetetlenül részletesen festették meg.

– Ezt hol találtad?

– Pár hete a kezem ügyébe akadt a könyvtárban. Azt hittem csak egy egyszerű regény. Nem sejtettem, hogy hasznos lehet.

A képeken nagyrészt emberek és erdei vadállatok szerepeltek. Farkasok, medvék, rókák. Az egyik lap különösen megragadta a figyelmem. Elsőnek Will arcát ismertem fel és mikor jobban megnéztem ki áll mellette teljesen ledöbbentem.

– Cessilly – suttogtam halkan, majd óvatosan végig simítottam az ujjam a festett arcán.

– Tessék? – kérdezett vissza a férfi. Azt hitte hozzá szóltam.

Nem törődtem Marcussal. Elkezdtem olvasni a mellette lévő szöveget. Sajnos alig volt rajta pár szó angolul.

“Visszaszerezzük földünket, rég elveszett társunk segítségével.” Ezt az egy mondatot tudtam csak értelmezni. A többi írás számomra ismeretlen nyelven volt írva, akár csak abban a könyvben, amit egy éve találtam.

– Hány éves lehet ez a könyv? – becsuktam és elkezdtem a külsőjét vizsgálni.

– Nem tudom. Nem igazén értek az antik könyvekhez. De ha gondolod, szólhatok egy szakértőnek.

– Kérlek – néztem rá reménykedve.

– Rendben, de már csak holnap. Elég késő van. Le kéne pihenned – láthatóan aggódott értem. Nem elég, hogy furcsán viselkedek, de kezdek ijesztővé válni. Mikor ki akart lépni az ajtón még egyszer megszólítottam.

– Marcus, kérlek vidd el ezt is – mutattam arra a könyvre, amit azelőtt lapozgattam.

Sok mindent átéltünk, amíg együtt szolgáltunk. Ifjú korunkban léptünk be a klubba, mind a ketten csak 15 évesek voltunk. Marcus mindig számíthatott rám. Céltudatos voltam és elszánt. De Cessilly halála óta csak árnyéka voltam önmagamnak. Felálltam a székéből ő pedig felvette a könyveket az asztalról, kilépett az ajtón és becsukta maga után. Át ment a saját lakrészébe. A fiatal férfi úgy tervezte, hogy aludni fog, de a rengeteg új és bizarr információ nem engedte. Folyamatosan csak azokra a könyvekre tudott gondolni, ami az asztalán hevert. A munkakörébe nem tartozott a kutakodás. Tudta, hogy nem az ő dolga, mi szerepel bennük. Mégis furdalta az oldalát, hogy mit láthattam, ami annyira meglepett. Egészen hajnalig bírta. Már kezdett világosodni, mikor úgy döntött nem árt, ha belenéz. Mikor Marcus beköltözött Sziszi lakosztályába egy íróasztalt és egy hozzátartozó széket tett be, amin tud dolgozni. Leült, felkapcsolta a kislámpát. Elsőnek ahhoz nyúlt, amiben nem volt angol írás, de mivel nem értett belőle semmit hamar váltott. Elkezdte lapozgatni azt, amelyiket ő talált. A képek elragadóak voltak, a mellettük lévő szövegek pedig sejtelmesek. Aki nem ismerte a könyv keletkezésének miértjét nem érthette mit jelentenek. Marcus nem találta meg azt az oldalt, amin Cessilly szerepelt. Ezért újra átlapozta és újra. Egyre tüzetesebben nézte végig az oldalakat. Nem tudta mit keressen, ezért volt nehéz a feladat. Végül eljutott odáig, hogy az arcokat nézze a képeken és akkor megtalálta őt.

– Nem lehet igaz!

Ahogy hangosan kimondta a döbbenettől súlyos szavakat, megcsörrent a telefonja az éjjeli szekrényen. Ijedtében visszacsukta a könyvet és órák óta először nézett fel. A nap már elég magasan volt, teljesen kivilágosodott. Gyorsan lerázta magáról a kezdeti zavarodottságot, összeszedte magát, az ágyához sétált és mikor már elég közel volt a mobiljához látta, hogy én hívom.

– Találtál szakértőt? – kérdeztem miután felvette.

– Nem... Én... Még csak most ébredtem.

– Hiszen 8 óra! Te sosem alszol tovább 6-nál. Baj van? – kérdeztem aggódva.

– Nem, nincs. Csak nehezen aludtam el. Azonnal összeszedem magam és intézkedem. Amint van valami szólók – azzal letette a telefont még mielőtt bármit is kérdezhettem volna tőle.

A zuhanyzást rövidre fogta. Fogat mosott és öltönybe bújt. Marcus, mióta a posztján van egyszer sem vette igénybe a palota sofőr szolgálatát. Ő egy méregzöld Jaguárral járt mindenhova. Az elegáns jármű kihajtott az udvarról és elindult a célja felé. Mivel Egan akkora volt, mint más országban egy nagyobb város, ezért a főváros, Kegan sem volt nagy. A férfi tudta kihez forduljon. Megállt az antikvitás előtt, egy hatalmas borítékba tette a könyvet. Reggeli zavarában véletlenül csak az egyiket rakta el. Azt amelyik már jó ideje a tulajdonomban volt. A másikat az asztalán felejtette. Kiszállt és mielőtt belépett volna a kicsi boltocska ajtaján a válla fölött lezárta az autót. Egy nő állt a pult mögött. Szigorú tekintete, mintha ki akarta volna zavarni a férfit az épületből. Nagyjából 165 cm magas volt, gyönyörű arca, sima fekete bőre és mogyoró barna szeme volt. Rakoncátlan haját csatt mögé szorította.

– Mit keresel itt öcskös? Azt hittem, hogy már sokkal magasabb körökben mozogsz.

– Értem – tette fel védekezően a kezeit a férfi. – Nem szívesen látsz itt. De a segítségedre lenne szükségem.

– Neked, az enyémre? – húzta fel a szemöldökét mérgesen a nő.

– Kérlek Berni, tegyük félre a sértettséget. Ez most fontos. Ha segítesz, jól megfizetlek!

– Nekem nem kell a pénzed, nagymenő! – vágta hozzá a szavait gúnyosan.

– Akkor mi kéne?

– Eljössz anyuékhoz – nem kérdezte a lány, hanem kijelentette.

– Azt már nem! Meg mondtam, sosem fogok abban hinni, amiben ők!

– Mekkora álszent vagy. Elítéled azt az életformát, amit élt a családunk évszázadokon át. Szinte ellenünk harcoltál, mégis mikor úgy esett beköltöztél a palotába és drága autókat vezetsz. Nem vagy jobb azoknál, akiknek a hatalmát megbuktattad. A szüleink miattad vesztettek el mindent. Nincstelenek lettek, és annyira nem vagy képes, hogy bocsánatot kérj tőlük?

– Felajánlottam, hogy eltartom őket.

– Nem kell a pénzed – ismételte meg a nő.

– Te sem hittél abban, amiben ők! Te is úgy gondoltad, hogy helytelen, amit tesznek – érvelt Marcus.

– Igen. De én nem szúrtam tőrt a hátukba. Nem semmiztem ki őket. És nem tagadtam meg őket!

– Mindig te voltál, aki vigyázott rám. Azt hittem, hogy mi örökre elválaszthatatlan tesók leszünk – bizonytalanul lépett egyet a pult felé, remélve, hogy a nővére nem zavarja el.

– Ne hülyéskedj öcsi. Mi mindig tesók leszünk.

Úgy tűnt kezd megenyhülni. A férfi végül erőt vett magán, odasétált Bernadetthez és szorosan megölelte.

– Na jó, miben kéne segítenem? – adta be a derekát.

Bernadettnek doktorija volt archeológiából. A múzeumban dolgozott, míg nem bezárták évekkel ezelőtt. Mivel a családja vagyonos volt, tudott nyitni egy antikvitást a város szívében. A boltban nem csak ősöreg bútorokat, de ősöreg könyveket is árult. Marcus remélte, hogy nővére meg fogja tudni mondani, annak a könyvnek az eredetét, amit a kezében tartott.

– Hihetetlen – ámult el miután átvette az öccsétől. – Ilyet még életemben nem láttam. Ez a könyv több ezeréves, vagy talán még annál is öregebb. Még is tökéletes állapotban van, és erős, masszív. Honnan szerezted? – kérdezte Bernadett, miközben vizsgálgatta a tárgyat, amit az öccse hozott neki.

– Felismered az írást benne? – terelte el a témát Marcus.

– Hasonlít az ősi kelta rovásíráshoz, de nem teljesen olyan – válaszolt, miután kinyitotta és elkezdett lapozgatni benne.

– Le tudod fordítani?

– Nem vagyok benne biztos, de ha adsz egy kis időt, akkor talán. Feltéve, ha...

– Ha?

– Miért nem válaszolsz? Honnan van?

Marcus bízott a testvérében, de nem tudta, hogy a király mit szólna, ha beavatná. Abban sem volt biztos, hogy Bernadett hinne-e egyáltalán neki. Közelebb lépett a nővéréhez, aki a bolt pultja mögött állt és a könyvet bújta. Megfogta a két vállát, aki erre felemelte a fejét, hogy a fivére szemébe nézhessen.

– Amint én is többet tudok, ígérem mindent elmondok. Most csak annyit mondhatok, hogy fontos.

– A királynak köze van hozzá?

Marcus nem válaszolt, nem is bólintott, csak lesütötte a szemét, amit a lány azonnal megértett.

– Kérlek, vigyázz rá nagyon – azzal hátat fordított és kisétált a boltból.

Berninek volt egy irodája az aprócska kis bolt mögött. Bement és kihúzta a bent lévő asztal legalsó fiókját. Betette a kincset, és kulcsra zárta. Amíg nem talált forrást a kutatáshoz, nem volt értelme magánál tartania. Az üzlete három szobából állt. A legnagyobb terem az volt, ahova beléptek a vásárlók. Ott antik bútorokat tartott. Nem szerette. Úgy érezte, azokban a tárgyakban nincs elég történelem. Ő történész volt, és pár kétszáz éves széknek nem volt nagy múltja. A másik terem kisebb volt, ahova egy ajtó nélküli boltív vezetett. Kicsi volt ugyan, de jóval zsúfoltabb. Ott szeretett igazán lenni. Tele volt polccal, azok a polcok pedig roskadásig voltak könyvvel. A nagy része nem volt annyira régi, de volt közöttük pár öreg is, ami Egan és a kelta kultúra történelmét tartalmazta. Mikor kisétált az irodából, a bejárati ajtóhoz sétált és bezárta. Nem is reménykedett abban, hogy értékelhető vásárló lépjen be. Ráadásul a könyv tartalma annyira érdekelte, mint más tárgy még soha. Remélte, hogy talál olyan könyvet, ami segít elindítani a fordítást. Elsőnek egy könyvre volt szüksége. Arra, ami az ókori kelta nyelvet tanulmányozta. A rovásírást, nem lehetett pontosan átvezetni az angol nyelvbe, hiszen nagyon sok kifejezés máshogy jelent meg, ráadásul az angol is nagyon sokat torzult az elmúlt évszázadokban. Visszasétált az irodájába, leült az asztalához és elővette azt, amit a testvére hozott. Kinyitotta és csodálattal vizsgálgatta. A papír érdes volt, erős és úgy tűnt, hogy grafittal írtak bele, mégsem kenődött el. A rajzok lenyűgözték a lányt. Kinyitotta a másik könyvet is, megpróbált hasonlóságokat találni a betűk között. Nagy munka állt előtte, és már akkor minden percét élvezte.